Péntek – Indulás, Budapest

A Seychelle-szigetek megközelítőleg 6800 km távolságra fekszik Budapesttől, ez 9 óra repülési időt jelent. Bár több légitársaság is indít járatot Mahé szigetére (Seychelle fő szigete), mi az Emirates-et választva, dubaji átszállással és 2-3 óra várakozással nagyjából 12 óra alatt értük el a célországot. Bármennyire is meglepő, az időeltolódás csupán +3 óra Seychelle javára (nyáron csak 2), így – hiába utaztunk kelet felé – jetlag senkinél sem ütötte fel a fejét. Enyhe kótyagosságunkért pusztán az egész éjszakás repülőút, a kialvatlanság, no meg az izgalom volt a felelős.

Szombat – Mahé Island – Eden Island Marina

Szombat reggel érkeztünk meg Mahé Island-re. A sziget eredeti neve Ile d’Abondance, vagyis Bőség-sziget, 154 km2 területen terül el, mindösszesen 28 km hosszú és 8 km széles, a világ legapróbb fővárosa pedig az itt található Victoria város.  A hivatalos nyelv a seychelles-i kreol, ami egy francia alapú kreol nyelv – franciául beszélők számára teljesen érthető. Összesen mintegy 75.000-en élnek a szigeten, ez a seychelles-i állampolgárok 90%-a.

A hideg Budapest, és a hosszú utazás után a 80%-os páratartalom a trópusi melegben kiszívta a maradék energiánkat is. A báziskikötőnk egyik kávézójában húztuk meg magunkat a hajók átvételéig. Nem mondom, hogy fáradtan és izzadtan gyorsan telt az idő, de a színek, az illatok és a látvány feledtette az utazás “megpróbáltatásait”. Valamikor a délutáni órákban megtörtént a hajók átadás-átvétele, ellenőrzések, beköltözés, és miután feltankoltuk a frizsidereket, egy csodás – az éjjeli kikötő fényeiben úszó étteremben – “team building” vacsorával és némi buborékkal (champagne) ünnepeltük meg a túránk kezdetét.

Vasárnap – Mahé Island – Port Launay

Vasárnap, a túránk alatt először úsztattuk meg a ladikokat. Terveink szerint Baie Beau Vallon volt az esti végcél, de a hullámok kicsit megvicceltek minket, így átírtuk a menetrendet. Baie Beau Vallon-t látványos, de horgonyzás tekintetében kellemetlen hullámok mosták, így az a döntés született, hogy Port Launay védett öblében fogunk kikötni. Az igazság az, hogy egy kicsit sem bántuk ezt a spontán programváltozást, mert az öböl, ahol lehorgonyoztunk maga volt a paradicsom. A buja, meredek, “dzsungellepte” partszakaszokat fehérhomokos sík részek váltották, helyenként pedig elő-előtűntek az óceán-nyaldosta klasszikus seychelles-i sziklák. Egy frissítő trópusi eső után (ami gyors és meleg), ahogy a víz morajlása elcsendesedett, hirtelen felélénkült körülöttünk a természet. Mindenféle színű és méretű egzotikus madarak csiripeltek a fák között, repülőhalak tűntek fel majd csapódtak bele ismét a vízbe keresve az aznapi betevőt. Egy édeni kakofóniába csöppentünk. A csapat egy része dinghy-vel kiment a partra, a másik része pedig csobbant egyet a trópusi eső után a kellemesen meleg (kb 28fok) óceánban. Aznap a természet lágy ölén éjszakáztunk.

Akkor még nem tudtam, de így utólag visszagondolva jómagam egyértelműen a vadregényes éjszakázásra teszem le a voksom. A kikötői éjszakáknak is megvan a maguk romantikája, node amikor lassan és finoman kezd éledni körülötted a dzsungel, az óceán, hát az maga a csoda. A madarak hajnali éneke, a víz csobbanása, ahogy a ragadozó halak rárabolnak a kisebbekre és valóságos óceáni ütközet alakul ki a víz felszínén, semmihez sem fogható. Nincs az a fajta ébresztés, amire lecserélném. (Aztán persze kinek a pap, kinek a papné.) Azt azért hozzá kell tennem, hogy ez a nomád lét pont addig komfortos, amíg le tudod csapatni magadról a sót, és van annyi élelem a hajón, hogy ne kelljen (hal) kapásért fohászkodnod. Esetünkben minden nomád éjszaka kimerítette az összegzett igényeket – volt édesvízkészítőnk, valamint légkondink is -, így csakis szuperlatívuszokban tudok róluk mesélni. Azért luxus katamarán ide, édenkert oda, ezen a ponton szeretném megemlíteni azt a komoly szervezői munkát, és szkipperi teljesítményt, aminek köszönhetően – és ezt bátran jelentem ki a teljes csapat nevében – minden körülmények között biztonságban és kényelemben érezhettük magunkat.

Hétfő – Mahé Island – Eden Island Marina

Kedd – Praslin – Dream Yacht Marina

Szerda – Curieuse Island – Dream Yacht Marina

Addigi kalandjaink során az első napunk, ami az első pillanatától az utolsóig a tervek szerint zajlott. Az óceán békés volt, jókedvünk pedig megingathatatlan.
Aznap Curieuse Island-et, a lepra szigetet – vagy ha jobban tetszik teknőcös szigetet – vettük célba. Ahogy a szárazföldhöz közeledve egyre tisztábban rajzolódott ki a partszakasz, döbbenten konstatáltuk, hogy a korábban általunk sziklának hitt két valami bizony mozog. A két kis szikla valójában két óriásteknős volt, akik a parton lakmároztak. A felfedezés akkora izgalommal töltötte el a legénységet, hogy a csapat türelmetlenebb tagjai úgy döntöttek, egyetlen békatalppal meg a sznorkellel nekivágnak és kiúsznak a partra, hogy elsőként üdvözölhessék a páncélos pajtikat. A kevésbé türelmetlenek higgadtan, túracipővel, napszemüveggel, és egyéb, a túrázáshoz hasznos felszereléssel, dinghy-ben követték társaikat, és a teknőcözés után kényelmesen vágtak neki a dzsungel átszelésének. Az egykori, leprát gyógyító doktor házához egy ősi mangrove erdő mocsaras maradványán keresztül vezet az út, ahol a fapallókat hegymenetben sziklalépcsők váltják fel – ezzel is jelezném, hogy nem kifejezetten mezítlábra szabták azt a cirka pár órás sétát. Az elsőként partra úszókból hamarosan utolsók lettek – tapasztalatból mondom, nem túl komfortos mezítláb dzsungeltúrázni -, de előzékeny útitársaik jóvoltából kaptak – a túléléshez feltétlenül szükséges – minimál felszerelést, úgy mint 42-es strandpapucs (37-es lábra), és napszemüveg a dzsungel árnyas homályában. A cél azonban szentesítette az eszközt: eljutottunk a doki rezidenciájához, fürödtünk a ház előtt elterülő gyönyörű strandon, és még a talpunk is megúszta – no nem szárazon. Visszaindulás előtt, a parton újabb ismerkedni vágyó állatba botlottunk, apró citromcápák érdeklődve úszkáltak körülöttünk. (Teljesen ártalmatlanok.) Átmeneti otthonunkba, szeretett hajóinkba visszatérve ismét a praslin-i Dream Yacht Marina felé vettük az irányt, ott éjszakáztunk.

A Dream Yacht Marina-ról azért írnék pár gondolatot, mert biztosra veszem, hogy a “seychelle-i yachtkikötő” hallatán többségünk fejében a “fényűző” szó ugrik be először. Modern épületek, csillivilli mosdók, jobbnál-jobb éttermek és kávézók, üzletek hada, a hajócsodákon Gucci-ban és Chanel-ben, a legdrágább champagne-t nyalogató csilliárdosok…
A Dream Yacht Marina más. Egyszerűségétől nagyszerű: egyetlen stégből álló aprócska kikötő, egyetlen sátortetős épülettel (mosdó-fürdő), és a szinte érintetlen természettel körülötte. Reggel a helyi gyümölcsárus hangjára ébredsz, aki friss banánt és avokádót kínál – a friss itt annyit tesz, hogy hajnalban szedi, és annyit hoz, amennyit épp elbír. Egy gyors tisztálkodás után elsétálhatsz a legközelebbi boltig, ami a kisváros szélén, a kikötőtől 8-10 perc járásra van, útközben pedig helyivé válsz. Én legalábbis azokon a reggeleken, amikor a Dream Yacht Marinában ébredtem, kicsit seychelles-inek éreztem magam. A színes házaik között sétálva, az apró delikáteszeikben válogatva, a végtelen színű és illatú virágaikat szagolgatva, melyek a kerítéseken át az útra hajlanak, vagy csak végignézve, ahogy anya és lánya felszáll a buszra, és indulnak dolgukra, egyetlen szempillantás alatt közéjük tartoztam. Szerettem volna teljesen beleolvadni az őslakosok közösségébe, elfelejteni, hogy honnan jöttem, és soha el nem hagyni azt a kicsi várost, amely a lehető legtávolabb áll a modern értelemben vett fényűzéstől, természeti adottságait, atmoszféráját tekintve azonban egyszerűen fenséges…
Szóval imádtam ezeket a reggeleket. Az estéken pedig hihetetlen, de szinte életre kel a kikötő. Ahogy a narancsnak, a lilának és a rózsaszínnek minden árnyalatában pompázó naplementét átveszi az éj sötétje, az utcai lámpák fényétől megvilágított pálmafák árnyéka lassan megmozdul. Óriáscsigák (házas csigák) lepik el a kikötő gyepét. Nincs nyüzsgés, vagy zaj, csak kellemes morajlás: Az óceán, a levegő és az éji állatok szimfóniája.

Csütörtök – Cocos Island – La Digue

Curieuse-höz hasonlóan Cocos Island-et is nagyon vártuk, hiszen egy parányi édenkert az Indiai-óceán közepén. Erre a napra olyon tervekkel készültünk, mint a strandolás, a fotózkodás, vagy a sznorkelezés kifulladásig. Persze a csali is folyamatosan a vízben lógott, hátha akad még rá egy-két jelentkező vöröstonhal formájában.  Erről eddig részletesebben nem szóltam, de a horgászás szerelmeseinek ez a túra maga a kánaán. Minden hajón van horgászfelszerelés, a jó fogásról pedig az Indiai-óceán gondoskodik. A legjobb mégis az, hogy – köszönhetően a hajókba épített szuper konyháknak – a fogásból némi kreativitással fantasztikus vacsorát lehet készíteni. A frissen fogott hallakománál pedig kevés jobb dolog van, amit tengeren ringva az ember kívánhatna magának.  Igaz, akkorra már több – házilag fogott és elkészített – haladagon volt túl a csapat nagy része, így szerintem nem mindenki vágyott úgy istenigazán hallakomára, na de azért bedobtuk azt a horgot, már csak az íze kedvéért is. 

Cocos Island-re érve a csapat kettészakadt. Egyik fele a sziget gránitsziklái közt barangolt, úszkált és sznorkelezett, vagy épp dinghy-vel megkerülte a szigetet, a másik fele pedig a hajón henyélt. A vízben színpompás korallok, legelő teknősök, ráják, mindenféle színű és formájú halak között úszkálva az ember könnyen megfeledkezik az idő múlásáról… egészen addig, míg egyszercsak arra eszmél, hogy ropogósra sütötte a hátát az egyenlítői nap a 100 faktoros fényvédő ellenére is, és kiizzadta teste minden maradék víztartalékát. A szárazföldi csapat néhány óra strandolás után arra a megállapításra jutott, hogy – édenkert ide, ráják között úszás oda – a napozás, fotózkodás és sznorkelezés bizony fárasztó dolog. Miután mindenki visszatért a hajóra, La Digue felé vettük az irányt, mivel azonban nem volt információnk a kikötő foglaltságát illetően, úgy döntöttünk, hogy a sziget déli oldalán, Petite Anse-nál vetünk horgonyt, és ott töltjük az éjszakát, a természet lágy ölén.
Párszáz méterre sikerült megállnunk a parttól, de onnan is jól látszott, hogy a megtörő hullámok miatt dinghy-vel nem egyszerű a partraszállás. A fák között felsejlő bár azonban oly csábítón hívogatta a tikkadt legénységet, hogy felderítő csapatot küldtünk ki, vizsgálja meg az előőrs a part adta lehetőségeket. Elindult hát a triumvirátus, tutajos amennyire csak lehetett, közel hajózott a szárazföldhöz, majd közlegény egy társával kiúszott felderíteni. A partról elsétáltak a fák közötti bárba, amit épp a zárás előtti utolsó pillanatokban csíptek el, de még sikerült venniük egy-egy üveg Takamaka (rum) üdítőt. Az alkoholos italtól jóhangulatban visszasétáltak a partra, a tutajos pedig integetve jelezte, hogy hol a legalkalmasabb visszaúszni a dinghy-hez. A hullámok és közlegény csatája azonban elsőízben 1:0-val végződött, aki sós, homokos vízzel teli szájjal nevetve, esetlenül görgött vissza a partra. Végül persze mindhárman épségben “értek hajót”, és – bár az esti beach parti nem jött össze – éjszakába nyúlóan, koccintásokkal, zenével és sok nevetéssel fűszerezett traccspartit csaptunk a fedélzeten.

Péntek – Mahé Island – Eden Island Marina

Az utolsó napot szerettük volna kimaxolni. Tisztában voltunk vele, hogy hosszú út áll előttünk és meg kell tankolni a hajókat, így korán elindultunk vissza Mahéra a benzinkúthoz. Az éjszakát Ile au Cerf előtt, lehorgonyozva terveztük, csupán szombat reggel szándékoztunk visszacsorogni a báziskikötőbe a hajóátadásra. A szél azonban kicsit felerősödött és interferáló hullámokat gerjesztett, így lassabban haladtunk. A kényelmünk érdekében választott út valamivel hosszabb volt, mint gondoltuk, de a legénység ismét szuperül helytállt és egész visszaúton az estét – az utolsó közös estét – tervezte. Mire sima vízre és a benzinkúthoz értünk, rá kellett döbbennünk, hogy a pénteki tankolást nem csak mi iktattuk a napi teendők közé – igen masszív sor ácsorgott előttünk. Ezen a ponton egyöntetűen szavaztuk le Ile au Cerf vadregényét, helyette pedig voksunkat a legelső estéhez hasonló “team building” vacsora mellett tettük le, ugyanabban az étteremben, ahol egy héttel korábban “hivatalosan is megismerkedtünk”. A tankolást követően irányba állítottuk magunkat, kapitányunk pedig a hajónkat a bázis felé, istenveled természet lágyöle, hellószia kikötői szaftos steak. Este koccintottunk az előző napok fantasztikus kalandjaira, a búcsúvacsora fényét pedig csak a másnapi hazaindulás tudata tudta tompítani.

Szombat – Mahé Island – Repülőtér

És hogy mivel összegezném ezt a bő egy hetet?
Egyetlen mondattal: Minden pillanata csoda volt!
Megyünk-e újra? Biztosan!

A természeti tényezők, a szél, a trópusi eső és a hullámzás ugyan okozhatnak meglepetéseket, és nem létezik olyan pontosan összeállított menetrend, ami változtatás nélkül követhető, de a felkészült szervezőknek és a tapasztalt szkippereknek hála mindig lesz olyan praktikus megoldás, ami kicsit sem csorbítja majd a kaland élményét.